Szellem a suliban I.

Sziasztok!

Mivel a Scooby Doo cross félig készen van, úgy döntöttem, az első felét kiteszem ide. (Vigyázat, bétázatlan! Az esetleges hibákért előre is bocsánat!)

Szóval:

Cím: Szellem a suliban (első részlet)
Korhatár: gyenge 12-es
Műfaj: humor, crossover
Figyelmeztetés:  nagyon enyhe femslash utalás, valamint utalás szereplő halálára, illetve több spoiler a Dögrováshoz.
Megjegyzés1: A Scooby Doo jogai nem engem illetnek, én csak felhasználom a szereplőket. A történet megírásából semmilyen anyagi hasznom nem származik. A crossoverhez az eredeti Hol vagy, Scooby Doo? rajzfilmsorozatot vettem alapul.
Megjegyzés2: A Dögrovás szereplői viszont csakis és kizárólag az enyémek. 😀 Amiből érdemes elolvasni a meglévő fejezeteket, ha érteni akarod a novellát.

 

 

Szellem a suliban

 

– Ne… Ne merj megszólalni! – sziszegte Penny a fogai között, mire Priscilla csak lehajtotta a fejét. Pedig már a nyelvén volt az „ugye megmondtam!”, de inkább magában tartotta a szemrehányást. Pedig olyan szépen kérte Pennyt, jóformán könyörgött neki, hogy ne törölje fel a padlót szerencsétlen Greggel…

Az valóban dögség volt a sráctól, hogy látványosan elkezdte csorgatni rájuk a nyálát, amikor megtudta, hogy Pennyvel többnyire együtt töltik a délutánokat… Pennynél már ekkor rezgett a léc, de a „na persze, tanultok” megjegyzés kaján pillantásokkal megfejelve már végleg kihúzta a gyufát.

Így történt, hogy Pennyt tanítás után berendelték az igazgatóhoz – Priscilla pedig elkísérte őt. És bár neki nem járt a büntetés, a lány osztálytársa helyett érezte magát rosszul, ahogy az igazgatói előtt ücsörögve várakoztak.

Ám hiába – a kopogásra nem érkezett válasz, ami azt jelentette, hogy az iskola fejének más dolga akadt. Ez igazán szokatlannak számított Mr. Danverstől, hiszen a büntetések kiosztásában sosem késlekedett. Ez alkalommal viszont egy jó félóra is eltelt, mire nyílt az ajtó. Penny már emelkedett, hogy bemenjen, de a kilépő négy fiatal és kutyájuk – egy meglehetősen kajla és esetlen dán dog – láttán inkább visszaült a helyére. Két fiú és két lány alkotta a csapatot: egy szőke szépfiú, egy nyurga szakállas srác, egy csinibaba és egy alacsony, okostojásnak tűnő lány.

– Ne aggódjon, Mr. Danvers, felgöngyölítjük az ügyet – mondta az alacsony, szemüveges lány, mire a többiek rábólintottak.

– Ú-úgy bizony, jaj lesz annak a szellemnek! – nevetgélt a magas, kecskeszakállas fiú.

– Bozont! – szólt rá a lány, és jelentőségteljes pillantást vetett a várakozókra.

– Jaj, bocsánat! Csak vicceltem! – intett a srác Priscilláék felé. – Akkor megyünk is, nem is zavarunk tovább. Viszont látásra, Mr. Danvers, sziasztok!

– Szellemek? – fordult Penny bizalmatlanul az igazgató felé.

– Azzal maga ne törődjön, Gomery! Elég nagy bajban van kotnyeleskedés nélkül is! – förmedt rá az igazgató. – Szóval már megint verekedett?

Penny kelletlenül feltápászkodott, de az ajtóból visszafordulva fejével biccentett Priscillának a távozó csapat felé, hogy kövesse. Ám ő egy tapodtat sem mozdulhatott, amikor Mr. Danvers még kiszólt:

– Routh, maga meg várja meg itt a barátnőjét, legyen oly kedves!

Priscilla így kelletlenül, de maradt a helyén.

 

*

 

– Igazán utánuk mehettél volna – zsörtölődött Penny, miközben villájával felismerhetetlenre trancsírozta a szellemalakú habos sütit a tányérján.

– Mr. Danvers azt mondta… – mentegetőzött Priscilla.

– Hallottam, mit mondott a vén szivar, de miért kellett rá hallgatnod? – morogta a lány.

– Mert ő az igazgató…

– Miről van szó? – ült le közéjük Toby is, majd a szellemsütijére rálocsolt némi vérpótlékul szolgáló málnaszószt.

– Szellemeket akarnak vadászni a suliban – foglalta neki össze Penny. – Legalábbis úgy tűnik, hogy az igazgató erre szerződtetett pár srácot…

– Közvetítőket? – vonta fel a szemöldökét Toby.

– Gőzöm sincs. Nem lennék meglepődve, ha kiderülne, hogy csak kóklerek – kezdte enni a lány az édességet.

– Gondolod, hogy tényleg szellemek lehetnek? – kérdezett közbe óvatosan Priscilla.

– Tudja a fene… Mindenesetre diri bából nem nézem ki, hogy csak úgy felül a babonáknak. Szóval tényleg lehet ott valami. Vagy szellem, vagy egyéb, amit szellemnek hisznek.

– Felhívjam Carlt, hogy tud-e a Közvetítők érkezéséről? De ilyen esetben elsőként engem szoktak értesíteni – gondolkodott Toby hangosan.

– Megkérdezheted. Akárhogy is, egyre jobban úgy vélem, hogy nem ártana utánajárni a dolognak – mondta Penny.

– Sajnos nem tarthatok veletek, itt kell maradnom a temetőben… Megoldjátok? – kérdezte a fiú gondterhelten.

– Megnézzük, mit tehetünk, és ha úgy látjuk, hogy a feladat túlnő rajtunk, idetelefonálunk, rendben? – ígérte a lány.

– Pris esetében elhiszem, de te sem fogsz hősködni, ugye? – vonta össze a szemöldökét Toby.

– Úgy ismertek ti engem? – kérdezte felháborodottan Penny, mire a válasz egyöntetűen érkezett kétfelől:

– Igen!

 

*

 

Miután Carl megerősítette, hogy a legjobb tudomása szerint nem érkeztek új Közvetítők a városba, Priscilla és Penny elindultak körülnézni, hátha a nyomára bukkannak a jövevényeknek.

Azon ők maguk is meglepődtek, hogy mennyire nem volt nehéz dolguk: a kék-zöld alapon narancssárga virágokkal díszített kisteherautó az egyik gyorsétterem előtt parkolt, oldalán a „Csodajárgány” felirattal.

– Ennél nem is lehetnének feltűnőbbek – csóválta a fejét Penny, majd egyenesen az étterembe vette az irányt.

Az igazgatói előtt látott négy fiatal – és a kutya – körbeülte az egyik asztalt, amit roskadásig telepakoltak mindenféle étellel: halmokban állt rajta a sült krumpli, a tálcákon pedig egymásra tornyoztak vagy tizenöt hamburgert. Viszont egyedül csak a kecskeszakállas fiú és a kutya evett – de ők két pofára tömték magukba a finomságokat.

Penny nem zavartatta magát túlságosan. Határozottan odasétált a csapathoz, és egy széket elvéve egy másik asztaltól közéjük telepedett, míg Priscilla inkább pár lépéssel lemaradt.

– Sziasztok! – köszönt nekik határozottan, mire a szakállas srác egy pillanatra abbahagyta a rágást.

– Szia! Titeket láttunk az igazgatónál, ugye? – kérdezte a szőke szépfiú.

– Eggen. És hallottam, hogy szellemekről volt szó – biccentett Penny.

– Sajnáljuk, de erről nem beszélhetünk – hárított a fiú. – Mr. Danvers arra kért, hogy ne beszéljek a dologról illetékteleneknek.

– Az a helyzet, hogy Közvetítőként minden szellemekkel kapcsolatos ügyben illetékesek vagyunk – vágta rá Penny magabiztosan.

– Közvetítők? Apám! – kiáltott fel meglepetten a szemüveges lány. – Ez most komoly?

– A lehető legkomolyabb – húzta ki magát Penny, hogy hangsúlyozza felsőbbrendűségét.

– Közvetítők? – vonta össze a szemöldökét értetlenül a másik lány.

– Olvastam róluk… Ősi mágia birtokosai, akik képesek kapcsolatba lépni a holtak lelkével… igaz?

– Részben… azokéval, akik ebben a világban maradtak szellemként. Valóban tudunk kommunikálni velük, emellett módunkban áll lecsillapítani a dühös szellemeket, átkot törni, valamint látjuk a halál közelségét – helyesbített Penny.

A szakállas fiú egyszerre nyelte le a szájában lévő hatalmas falatot, és riadtan nézett a lányra.

– Ez egyáltalán nem volt humoros – állapította meg.

– Nem is annak szántam.

– Várj… ez akkor azt jelenti, hogy itt igazi szellemek járnak? – kérdezett közbe a szőke fiú.

– Szóval mégsem vagytok igazi szellemirtók? – húzódott mosolyra Penny szája.

– Általában nem. De hadd kezdjem egy bemutatkozással: mi a Rejtély Rt. tagjai vagyunk, és a feladatunk a megmagyarázhatatlan esetek felderítése. Amiknek persze rendre akad magyarázata, és az esetek túlnyomó hányadában nem természetfeletti dolgok állnak a háttérben. Amúgy ő Diána, ő Vilma, ő Bozont, ő pedig Scooby Doo – mutatott végig a többieken. – A nevem pedig Fred.

– Priscilla – biccentett a lány az osztálytársa felé –, én pedig Penny vagyok. Szóval miről van szó?

– Ez azt jelenti, hogy besegítetek nekünk? – mosolyodott el Vilma.

– Valami olyasmi – vágta rá Penny magabiztosan, Priscilla pedig ezt a pillanatot látta megfelelőnek, hogy közbeszóljon.

– Ami azt illeti, nem vagyunk képzett Közvetítők. De segítünk, amiben tudunk…

– Nem képzettek? – nevetett fel kényszeredetten Bozont.

– Hidd el, még így is sokkal hatékonyabbak vagyunk, mint bárki más! – replikázott Penny. – Szóval, mi történt?

– A lezárt tornateremben különös fényeket látott tegnapelőtt éjszaka a biztonsági őr. Valamint ködöt és hideget tapasztalt, amikor belépett. Azt már csak reggel vette észre, hogy az egyik tetőgerenda az illesztésnél rothadni kezdett.

– Basszus… – dőlt hátra Penny, és a plafonra emelte a tekintetét, Priscilla pedig megborzongva húzta össze magán a kardigánt.

– Van valami, amiről tudnunk kell? – kérdezte Fred gyanakvón.

– Tájékoztattak arról titeket, hogy miért zárták le a tornatermet? – hajolt közelebb Penny. Halkan beszélt, szavai komolyan csengtek. Priscilla karja még úgy is libabőrös lett, hogy tudta jól, osztálytársa mit akar közölni.

– Nem… – rázta a fejét a fiú.

– Mert leszakadt egy mennyezeti gerenda. A hivatalos vizsgálat nem tudta megállapítani, hogy miért, de a „baleset” egy osztálytársunk halálát okozta. Viszont mi teljesen biztosak vagyunk benne, hogy egy szellem műve volt.

– Egek! – ejtett ki Bozont egy hamburgert a kezéből, ami Scooby szájában landolt.

– Gondoljátok, hogy ez a szellem tért vissza? – kérdezte Vilma.

– Biztos, hogy nem. A szemünk láttára távozott a túlvilágra, onnan pedig nincs visszaút – rázta a fejét Penny. – Viszont a köd és a hideg szellemtevékenységre utalhat… Amúgy mit mondott Mr. Danvers, mire fel ez a nagy titkolózás?

– Csak annyit, hogy így is rájuk, az iskolavezetésre akarják hárítani a felelősséget egy baleset miatt, és nem akarja, hogy újabb botrány legyen az iskola körül. Mi pedig a városban voltunk, szóval elvállaltuk, hogy utánajárunk a dolognak – magyarázta Fred.

– És mikor kezditek a nyomozást? – kérdezte Penny.

– Ma este tízkor ott leszünk az épület előtt. Megkaptuk a kulcsokat, az éjjeliőr pedig szabadságra ment. Szóval miénk a pálya.

– És ha ráértek, szívesen vesszük a segítségeteket – tette hozzá Vilma.

– Rá fogunk érni. Mindenképp – ígérte Penny.

– Igen… nélkülünk ne menjetek oda. Ha tényleg szellem… – Priscilla képtelen volt befejezni a mondatot, hiszen felidéződött benne a borzalmas hang, ahogy Marielle teste összeroppant a rázuhanó gerenda súlya alatt.

– Szerintem ha ti is bementek, akkor mi Scoobyval kint maradunk… Nem kell oda olyan sok ember, ugye Scoob?

„Úgy van!” – értett egyet vele Scooby Doo.

– Ebben ne is reménykedjetek, nyuszikák! – nevetett Vilma.

 

*

 

Az este tíz hamar elérkezett – a Közvetítők a hátralévő időt a varázsigék és a rituálék gyakorlásával töltötték, ezért meglehetősen fáradtan és nyúzottan érkeztek a megbeszélt helyszínre, ahol a Rejtély Rt. tagjai már türelmesen várakoztak.

– Sziasztok! De jó, hogy jöttetek! – köszöntötte őket lelkesen Bozont.

– Ki nem hagytuk volna – közölte Penny.

– Mi viszont azóta is kihagynánk… – heherészett a fiú, mire Vilma elővett a zsebéből egy Scooby-snacket, és meglóbálta a fiú orra előtt.

– Még mindig így gondolod? – kapta el a kezét, mielőtt Bozont ráharaphatott volna a csemegére.

– Hát, jó… meggyőztél – vette volna át a lánytól a snacket Bozont, de Scooby megelőzte, és kikapta a kezéből.

„Most már mehetünk” – húzta ki magát Scooby.

– Nos, miután ezt megbeszéltük, hozzá is foghatunk nyomokat keresni. Penny, Vilma, Bozont és Scooby, ti nézzetek körül a tornateremben és a szertárban, Diánával és Priscillával mi addig az épület másik felét fésüljük át – adta ki az utasítást Fred, mire a többiek rábólintottak.

 

*

 

A tornateremben sötét volt, csak a kinti utcai lámpák világítottak be, villanyt kapcsolni mégsem akartak, hogy ne figyelhessenek fel kint a mozgásra – ezt Mr. Danvers kifejezetten kérte. Penny rossz érzéssel bújt át a sárga szalag alatt, és nézett körbe a helyiségben. Nem bánta volna, ha Priscillát maga mellett tudhatja, de abban ő is egyetértett, hogy a szétvált csapat mindkét feléhez kell egy-egy közvetítő. Ki tudja, lehet, hogy tényleg szellemet fognak! Így jobb is, hogy neki kellett a veszélyesebbnek tűnő tornaterembe menni, még ha nem is szívesen tette.

A kiesett tetőgerenda helyén most foghíjként tátongott egy rés, amiből a szigetelés üveggyapotja kitüremkedett.

– Egek… – nyelt egyet Bozont, Scooby pedig a háta mögött reszketett. Vilma viszont magabiztosan az ablakok mellé sétált, majd megállt az egyik gerenda alatt.

– Ha minden igaz, Mr. Danvers erre mondta, hogy szintén rothadásnak indult.

– Mindjárt megnézem. – Penny nem várt reakciót, helyette pillanatok alatt felmászott a kötélen. A gerendát különösebb nyújtózkodás nélkül szemügyre vehette, viszont hozzáérni inkább nem mert.

– Na, mit látsz? – kérdezte Bozont.

– Tényleg mállani kezdett, de nekem olyan, mintha valamivel meglocsolták volna.

– Savval? – biccentette félre a fejét Vilma.

– Nem tudom, lehet. Mindenesetre vegyszerszaga van, és látszik, hová fröccsent belőle.

– A falon látsz valamit?

– Két fekete foltot. Mint amilyet a fekete cipőtalp szokott hagyni.

– A linóleumon is van belőle kettő.

– Tudod, hogy mi lehet? – csúszott le Penny a kötélen.

Vilma biccentett

– Alighanem fémlétra, és a csúszásgátló műanyagtalp hagyhatta a nyomokat. Van olyan ebben a szertárban, ami felér a gerendáig?

– Gőzöm sincs – vont vállat Penny. – De nem lehet, hogy a nyom akkor került ide, amikor a gondnok körülnézett?

– Ha így is történt, akkor nem mondtak nekünk igazat. Mr. Danvers legalábbis nekünk azt állította, hogy a károsodást csak lentről vizsgálták.

– Hmm… nem hiszem, hogy lett volna oka mást mondani – vakarta meg a fejét Penny. – Oké, akkor irány a szertár!

– Várj, még nem végeztünk! Kíváncsi vagyok a már leszakadt gerenda szélére is.

Penny dühösen szusszantott egyet – nem sok kedvet érzett szemügyre venni a gerendának a helyét, amit Sharona eredetileg neki szánt. De, ha már úgy tűnt, hogy Közvetítőként mégsem csillogtathatja a tudását, nem akarta kivonni magát a nyomozásból, miután ő ütötte bele az orrát. Ott azonban akadályba ütközött, hiszen még a földről is meg tudta állapítani, hogy hiába mászna fel a kötélre, az túl messze esik a megvizsgálandó területtől.

– Majd én megoldom! – ajánlkozott Bozont, és két lépéssel a gerendához legközelebb eső kötélnél termett, majd nagy lendülettel felmászott rá. Azonban hiába nyújtózkodott, hosszú végtagjai ellenére sem érte el a gerendát.

„Majd én segítek!” – határozta el Scooby, aztán ráharapva a kötélre elkezdte hintaként lengetni azt.

– Köszi, Scoob, így már látom! – nevetett Bozont, és pár lendülés után közölte: – Nincs itt semmilyen vegyszernyom. Csak eltört.

– Biztos, hogy nem vágták el? – kérdezte Vilma.

– Hát nem tudom. Kiáll egy csomó hegyes szilánk, teljesen szabálytalanul, de mást nem látok. Oké, Scoob, abbahagyhatod a himbálást! Scoob, hallod?

Scooby elengedte a kötelet, mire Bozont lecsúszott a földre.

– Szerintem már itt megtaláltuk, amit kerestünk. Így lehetetlen lenne elvágni a gerendát, szóval tényleg eltörték… vagyis a szellem törte el. Akkor irány a szertár? – kérdezte Vilma, mire a többiek rábólintottak.

 

Folyt. köv. valamikor 🙂

3 gondolat “Szellem a suliban I.” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s