Halihó!
Nya, azóta sikerült a Dögrovásból két fejezetet is bétakészre pofozni – és a végeredménnyel egész elégedett vagyok. Sikerült Pris karakterével kapcs néhány problémát úgy-ahogy orvosolni (értsd: nem lett annyira életképtelen, mint amilyen az eredeti verzióban lett volna), kijavítottam jó pár béna megfogalmazást, és a történetvezetési döccenőket is többé-kevésbé elsimítottam. Hümm… a végén mégsem fogom utálni a sztorit. Na mindegy, szóval nagyon úgy néz ki, hogy holnap a jubileumi 10 év télleg ünnepelve lesz 😀
Addig is egy idézet a következő fejezetből:
– Mit akarnak tenni velem?
Dr. Maurice halk nevetést hallatott.
– Erről tényleg jogod van tájékoztatást kapni. Elvesszük az erődet, amelyet még nem kötött béklyóba a Közvetítők esküje.
– Tessék?
– El is felejtettem, hogy te valószínűleg még nagyon keveset tudhatsz, nemcsak rólunk, de magatokról is – köszörülte meg a torkát Dr. Maurice, de Pagan közbevágott, mielőtt megszólalhatott volna:
– Bocsásson meg, Mester, de úgy vélem, erre nem lesz időnk.
És mert már olyan régen váltak pónivá a karaktereim, íme, Gerzson, póni képében:
Illetve lezártam a szavazást azzal kapcsolatban, hogy a javított Dögrovás legyen-e Pris E/1. Az eredmény így zárult:
Ne változtass a szemszögön! 5 56%
Egy próbát megér 4 44%
Jó ötlet, E/1-ben átélhetőbb lenne a sztori 0 0%
Nem tudom 0 0%
Mivel az új verzióban már szinte biztos, hogy be fogok hozni egy Penny szemszöget, biztos, hogy nem fogom E/1-re konvertálni – de ahogy látom, a legtöbben ti is így gondoltátok. Holnap jövööök Dögrovással és meglepivel 😀 Addig pápá!
Üdv: Nünü