Sziasztoook!
Jó régen nem írtam ide – pedig viszketett a billentyűzetem ám! -, viszont most pótlom. De először is közérdekű: megújult formában, blogként újraindult az Imagine Magazin, vagyis most már az Imagine Blogzine, érdekes írástechnikai cikkekkel, segédletekkel. Katt ide, ha érdekel!
És most vissza a TAI-ra, amiről leginkább szólna a bejegyzésem. Két történetet is írtam, de most kezdem azzal, amit saját magam választottam. Ez a hatos kívánság (konkrétan Kharexé), abból is két kérés összegyúrva:
1. Egy olyan történetet szeretnék olvasni, ahol Magyarország utolsó vudu mágusa komoly dilemma elé kerül. Ő maga nagy Fradi (FTC) drukker és mindent meg is tesz, hogy hatalmával segítse kedvenc csapatát, azonban az FTC-UTE kupadöntő előtt szörnyű felfedezést tesz: gyermekkori jóbarátja mindenét feltette az UTE győzelmére, és ha a csapat veszít, a fickó nincstelen hajléktalanná válik.
3. Egy olyan történetet szeretnék olvasni, amiben teljesen átlagos főszereplőnk rájön, hogy az internetes olvasott összeesküvés-elméletek közül bizony van, ami igaz. Fokozottan örülnék, ha ez az összeesküvés-elmélet nem egy mainstream elmélet lenne. (Pl. ne olyasmi, hogy 9/11 az amerikai kormány műve volt stb.)
Amikor a kéréseket válogattuk, először a harmadik kérésen akadt meg a szemem – de azon konkrétan lefagytam. Ugyanis több kérésötletem is született, amik közül az egyik kihagyott majdnem így nézett volna ki. Aznap délelőtt még szidtam is magam, hogy miért nem ezt választottam, aztán amikor megláttam ezt a kérést, örültem, hogy mégis egy másikat tettem a “kosárba”. Szóval ilyen előzménnyel muszáj volt lestoppolni ezt a hármast.
Az összeesküvés-elmélet témát ez a bizzariumos cikk ihlette: http://bizzariummagazin.blogspot.hu/2014/03/10-borzalmas-varosi-legenda-oruletrol_9.html , én pedig utánanéztem a Suicide Mouse videónak, aminek nyomán érdekes konspirációra bukkantam.
Magyarul: http://www.gyakorikerdesek.hu/ezoteria__termeszetfeletti-lenyek__2692661-keszen-allsz-elolvasni__oldal-2
Angolul, de egy kicsit hosszabban: http://creepypasta.wikia.com/wiki/Untimely_Fate
Ez járt a fejemben, amikor a saját összeesküvés-elmélet alapú kérésemet kitaláltam, és úgy véltem, ez eléggé nem mainstream ahhoz hogy felhasználhassam ahhoz, amit írni fogok.
A focis kérés meg másnap ihletett meg, amikor újraolvastam a kéréseket. Mivel az összeesküvés-elmélet szálat eleve magyar környezetbe akartam helyezni, ez a része nem okozott problémát, na de a többi… Vagy két hétig nagyon nem akart összeállni a fejemben a két szál. A hármas kéréshez egész jól kirajzolódtak a dolgok előttem, az egyeshez viszont csak nagyon nagy vonalakban volt elképzelésem, hogy fog kapcsolódni. Már ott tartottam, hogy a focis szálat elvetem (vagy a C verzió, amiben egy sokkal tömörebben és egyszerűbben lezárható másik összeesküvés-elméletet szedtem volna elő), de végül maradtam az eredeti elképzelésnél, aminek utólag örülök.
De ami nehéz volt a sztoriban nekem:
Férfi szemszög. Eddig ha csak tehettem, kerültem, mert tudom, hogy ebből béna vagyok… ehhez a sztorihoz pedig kellett egyszerre három (azaz 3). Ebből kettő ráadásul felnőtt férfi. Féltem tőle – de végül meglepően könnyen ment az írása. (Az meg, hogy hogy sikerült, döntsétek el ti.
Az, hogy egyszerre legyen vicces, de attól még creepy egy kicsit. (Eredetileg fekete komédiának indult volna, a végeredmény meg… hát még mindig nemtom, műfajilag mi lett xD)
Az, hogy egy csomó minden volt, aminek utána kellett néznem. Mert nem sok fogalmam volt sem a vuduról, sem a fociról, sem a sztorihoz szükséges rendőrségi eljárásokról, sem arról, hogy a hipó mit tesz az ember szervezetével… Oké, a focihoz annyira nem voltam sötét, de annyira magabiztos sem, hogy utánajárás nélkül írni merjek róla.
És amit nem akarok a nehézségek közé sorolni, mert végül is magától megoldódott: hogy egyensúlyban legyen a két szál, és ne legyen szétesős. Én magamnak úgy érzem, sikerült. 😀
Ami meg pláne szokatlan tőlem, hogy sikerült címet adnom a sztorinak mielőtt elkezdtem volna írni. Lehetne ennek a sztorinak más címe,mint V00D00.CBF? 😀
Köszönöm szépen Tirának az alapos bétázást, Reszisznek pedig a szakértést és az észrevételeket! 😀
Nya, ennél többet nem mondok róla, mert nem spoilerezek, amíg nem került ki, szóval nézzük a másik történetet.
Aminek az írását utolsó utáni pillanatban kezdtük el – azért a többes szám, mert a sztorialaphoz nekem sok ötletem nem akadt, de az admintársaim ötletelésével már el tudtam indulni. Iso alapötlete a kéréshez drámai lett volna… ami az én prezentálásomban inkább creepy lett XD Erről pláne nem mondok többet, mert falatnyi lett. Mindenesetre köszönöm még egyszer az admintársaimnak a segítséget (ami nélkül asszem, egy sor sem lett volna ebből a sztoriból), és Zillah-nak az ötletet! 😀
És én is kaptam ám történetet, méghozzá egyszerre kettőt! 😀 Köszönöm Kharexnek és Yorikónak, hogy egyszerre két kérésem is teljesülhetett! Nagyon jó lett mind a kettő, majd ha kikerültek, azokat is linkelni fogom.
Ennyi voltam, hamarosan jövök a történetekkel!
Üdv: Nünü